Kifizetni azonban nem tudta. Mint kiderült, nem volt megtakarítása. A sokat emlegetett magas fizetése ellenére sem.

A pénz elfolyt drága éttermekre, ahol a kollégái előtt játszotta a sikeres férfit, az autójára, meg az anyja és Réka soha véget nem érő „halaszthatatlan” kéréseire.

— Akkor eladjuk — mondta Eszter nyugodtan, de olyan határozottsággal, amelyből Gábor megértette: nincs több alkudozás.

A férfi úgy nézett rá, mintha gyűlölete egyetlen pillantásba sűrűsödött volna.

— Te mindig is egy számító nő voltál. Csak jól leplezted.

Eszter a válás óta először mosolyodott el előtte.

— Nem, Gábor. Csak végre nem vagyok többé kényelmes számodra.

A lakást végül jó áron sikerült értékesíteni. Eszter nem költözött messzire: ugyanabban a környékben vett egy kétszobás otthont magának és Lillának. Márk ekkor már egyetemre járt, kollégiumban lakott, de pontosan tudta, hogy az anyjánál bármikor van helye. A vételárból maradt felújításra is, sőt Eszternek életében először sikerült félretennie valamennyit.

Gábor a tárgyalás után szinte teljesen eltűnt az életükből. Egy hét múlva telefonált csak, a hangja feszült és haragos volt.

— Elmegyek Ausztriába, a hegyek közé. Találtam munkát. Kétszer annyit fizetnek. Ott fogok élni.

— Rendben — felelte Eszter csendesen. — Sok szerencsét.

— A gyerekek…

— A gyerekek velem maradnak. De láthatod őket, ha akarod.

Nem akarta. Három nappal később elutazott. Újabb egy hét telt el, és utána indult az anyja is, meg Réka a kisbabájával. Az anyósa még indulás előtt felhívta Esztert.

— Tönkretetted a családunkat! Miattad kell a fiamnak a világ végére mennie!

— Miattam? — Eszter halkan felnevetett, de a nevetésben semmi derű nem volt. — Nem én vettem el tőle a családját. Te nevelted olyanná, amilyen lett: követelőzővé, önzővé, olyan emberré, aki csak kapni tud. Úgyhogy menj csak utána. Élj az ő fizetéséből, ha annyira nagyszerű. Bár tudod, mi az érdekes?

— Mi? — sziszegte az asszony.

— Az élet ott kint nagyon drága. Sokkal drágább, mint Debrecenben. A rezsi, a lakhatás, az élelmiszer, minden többszörösébe kerülhet annak, amit megszoktatok. Ráadásul hideg van, hosszú a tél, korán sötétedik, és ha az embernek nincs saját élete, rettenetesen unalmas is tud lenni. Sok sikert hozzá.

Letette a telefont, és attól a naptól kezdve soha többé nem vette fel, amikor az a nő hívta.

Eltelt fél év.

Eszter a saját lakása ablakánál állt, és a reggeli kávéját kortyolta. Odakint beköszöntött a tavasz: élénk volt, zajos, és orgonaillatot sodort a levegő. Lilla az iskolába készülődött, közben valami dallamot dúdolgatott maga elé. Márk előző este érkezett haza hétvégére, és magával hozott egy lányt is. Kedves, okos tekintetű egyetemista volt.

— Anya, ő Nóra. Szeretném, ha megismernéd.

Eszter figyelte, hogyan néz a fia erre a lányra. Nem birtoklást látott a szemében. Nem fölényt. Hanem tiszteletet, figyelmet, egyenrangúságot. Talán mégsem rontott el mindent. Talán sikerült valami jót továbbadnia neki.

A szalonban is jól mentek a dolgok. Eszter már két tanulót is maga mellé vett, két fiatal lányt a szakiskolából, akik arról álmodoztak, hogy egyszer ügyes, keresett manikűrösök lesznek. Esténként türelmesen magyarázott nekik, javította a mozdulataikat, biztatta őket. Nem csupán a szakmát adta át nekik. Azt is megpróbálta beléjük ültetni, hogy az ember képes a saját munkájából megállni a lábán. Hogy lehet függetlennek lenni. Hogy tényleg lehet.