„Na mi az, magadra vetted? Ugyan már, csak tréfáltam!” gúnyosan mondta a férj az ötvenedik születésnapon, miközben a feleség belül összeroppant
Szívszaggatóan kegyetlen a mosoly mögött.
– Na mi az, magadra vetted? Ugyan már, csak tréfáltam! – vigyorgott rám a férjem. Csakhogy belőlem addigra már eltűnt minden nevetés.
Amikor a poénok lassan pengévé élesednek, a mosoly pedig csupán védekezés marad, egy asszony előbb-utóbb megérti, mennyibe is került neki ez a házasság. A felismerés néha nem csendesen kopogtat, hanem fájdalmasan tör be.
Ötvenedik születésnap
Az ötven szál gyertyával megrakott torta tompán fénylett az étterem meghitt félhomályában, én pedig éreztem, hogy odabent valami görcsösen összerándul. Gábor a magasba emelte a poharát, és én már előre tudtam: most következik az a rész.
– Az én csodálatos feleségemre! – kiáltotta olyan hangosan, hogy minden tekintet ránk szegeződött. – Lilla, te olyan vagy, mint a nemes bor: az idő csak karakteresebbé tesz! Igaz, a palack már kissé megkopott!
A vendégek harsány kacagásban törtek ki. A nővérem, Nóra nyugtalanul pillantott felém, én pedig, ahogy annyiszor, automatikusan elmosolyodtam. Harminc év házasság alatt az ember megtanulja: akkor is lehet mosolyogni, amikor legszívesebben elsírná magát.
– Várjatok, van még! – kapott vérszemet Gábor, akit a saját közönsége csak még jobban feltüzelt. – A feleségem egyszer megkérdezte: „Drágám, szerinted meghíztam?” Mire én azt mondtam: „Dehogy, szívem, csak határozottabb lett a jelenléted!”
A társaság már szinte fulladozott a nevetéstől. Márk, a fiunk, lehajtott fejjel a tányérját nézte. Én továbbra is tartottam az arcomon a mosolyt, miközben a hátamon jeges verejték csorgott végig.
Otthon egyetlen szó nélkül bementem a hálóba. Gábor a folyosón ért utol.
– Most komolyan megsértődtél? Lilla, ez csak vicc volt! Ne csinálj már ekkora ügyet belőle!
– Nem sértődtem meg – mondtam halkan, és közben lehajoltam, hogy levegyem a cipőmet.
– Na látod! Tudtam én, hogy van humorérzéked. Nem vagy olyan, mint ezek a mai túlérzékeny nők, akik minden mondatból tragédiát gyártanak.
Befeküdtem az ágyba, és sokáig meredtem a sötét plafon felé. Végül a telefonom után nyúltam, és beírtam a keresőbe: „mit jelent, ha a férj viccei megalázóak”. Amit azon az éjszakán találtam, később mindent megváltoztatott bennem.
A házasság rétegei
Másnap reggel Gábor köszönés nélkül indult munkába. Ez sem volt újdonság: minden összejövetel után rosszkedvűen ébredt, mintha az ő másnaposságáért is én feleltem volna. Főztem magamnak egy kávét, leültem a konyhaasztalhoz, és elővettem a régi fényképalbumokat.
Az első képeken még fiatalok voltunk, vonzóak, gondtalanok. Én húszéves, ő huszonhárom. Egyetem, kollégiumi esték, gitár, barátok, olcsó bor és nagy tervek. Vajon mikor kezdődött minden? Úgy lapoztam a múlt képei között, mintha nyomokat keresnék egy régi ügy aktáiban.
Az első ilyen „tréfa” már az esküvőnkön elhangzott.
„Most már megnyugodhatok, aláírta, innen nem menekül!” – mondta Gábor a barátainak, mire azok hangosan röhögni kezdtek. Akkor én is nevettem velük, pedig valami apró, kellemetlen szúrás már akkor is belém hasított.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz