Mire hazament, Lilla már pontosan tudta, mit fog mondani. Gábor gyanakvó, feszült arccal fogadta.

– Na? Meghoztad a döntést?

– Igen – válaszolta Lilla, és most nem remegett a hangja. – Nem adom el a nagymamám házát.

Gábor vonásait eltorzította a düh.

– Szóval egy ócska házat választasz a családunk helyett?

– Nem, Gábor. Épp a családunkat választom a zsarolásod helyett. Ajánlok egy megoldást: tegyünk félre együtt a szüleid nyaralójára. Vállalok pluszmunkát, lemondok a pihenésről is, ha kell. De az örökségemet nem adom oda.

– A szüleim nem várhatnak – vágta rá. – Nekik most kell az a hely.

– Miért éppen most? – nézett rá Lilla kutatóan. – Mi történt az alatt az egy hónap alatt, amióta összeházasodtunk?

Gábor félrenézett.

– Semmi különös. Csak… most adódott egy jó alkalom.

– Arra, hogy felhasználd az örökségemet? – Lilla keserű mosolya alig látszott az arcán. – Ezért siettetted annyira az esküvőt? Tudtad, hogy hamarosan az enyém lesz ez a ház?

– Ne hordj össze ostobaságokat! – robbant ki belőle Gábor.

– Akkor felelj őszintén – mondta Lilla, egyetlen pillanatra sem engedve el a tekintetét. – Tudtál a házról, mielőtt feleségül vettél?

A válasz helyett rájuk nehezedő hallgatás mindennél beszédesebb volt.

– Értem – mondta végül Lilla, és lassan bólintott. – Akkor már tényleg nincs mit magyarázni.

Gábor arca megkeményedett.

– Ha nem vagy hajlandó túladni ezen a házon – szűrte a fogai között, miközben szinte belefúrta a tekintetét Lilláéba –, akkor én elmegyek. Gondold meg jól, mert ezt utoljára mondom.

Lilla nagyot lélegzett. Egy hónappal korábban talán összeroppant volna ettől a fenyegetéstől. Talán könyörgött volna, engedett volna, csak hogy ne veszítse el. De a nagymamája házában eltöltött napok valamit megmozdítottak benne. Mintha ott, a régi falak között visszakapott volna egy darabot önmagából.

– Akkor menj – felelte csendesen, mégis rendíthetetlenül. – Nem fogom eladni a házat egy olyan férfi kedvéért, aki csak az örökségem miatt vett el.

Két hónappal később Lilla a tornácon állt, és figyelte, ahogy a munkások a kerti szauna alapját ássák. Kicsit távolabb már elkészült az új lugas, ahonnan gyönyörűen rá lehetett látni a tengerre. A telek naposabb részén karók jelölték a frissen kialakított veteményes helyét.

Ekkor megszólalt a telefonja. Nóra hívta.

– Na, hogy van az én bátor barátnőm? – csendült fel vidáman a hangja.

– Meglepően jól – mosolyodott el Lilla. – A kivitelezők azt mondják, a hónap végére használható lesz a szauna. Képzeld, az első palántákat is elültettem.

– Hát te aztán igazi birtokos asszony lettél! – nevetett Nóra, de a hangjában őszinte büszkeség érződött. – És Gábor? Mi történt vele?

Lilla a hullámzó víz felé fordult.

– Elvitte a holmiját, és visszaköltözött a szüleihez. A válást is kimondták.

– És te? Hogy viseled?

Lilla mélyen beszívta a sós, friss levegőt.

– Az elején borzasztóan fájt – vallotta be. – De most már látom, hogy amit ő érzett irántam, az nem volt igazi szeretet. A szeretet nem zsarol. Nem kényszerít választásra.

– És hogyan tovább?

– Élek tovább – mondta egyszerűen. – Befejezem a felújítást, rendbe teszem a házat, és kihozom belőle mindazt, amit lehet. Ki tudja, talán egyszer végleg ideköltözöm. Ma már távolról is lehet dolgozni.