„Eladni a nagymamám házát?” Lilla döbbenten nézett rá
Siralmasan önző kérések döntik szét az álmot.
A frissen felhordott festék jellegzetes szaga még ott lebegett a szobákban. Lilla ujjbegyeivel végighúzta a kezét a fal kissé szemcsés felületén, és apró bizsergés futott végig rajta. Új otthon, új élethelyzet, új szerep: feleség lett. Mindez még mindig olyan volt számára, mintha nem is a valóságban történne, hanem egy különös, fényes álomban. A házasságuk első hónapja szinte észrevétlenül suhant el.
A merengésből a telefon csengése rántotta vissza. A kijelzőn a közjegyző neve jelent meg.
– Jó napot kívánok, Lilla asszony. Elkészültek a nagymamája házával kapcsolatos iratok. Mostantól hivatalosan is az ön nevén van a szegedi ingatlan.
Lilla mellkasát hirtelen összeszorította az emlékek súlya. Eszébe jutottak a régi, gondtalan nyarak, amelyeket a nagymamájánál töltött abban a csendes, Tisza-parti városban. Látta maga előtt az öreg házat, a hatalmas almafákat, hallotta a fapadló ismerős nyikorgását, és szinte érezte a frissen sült sütemények semmihez sem fogható illatát.
– Köszönöm, holnap bemegyek érte – felelte, majd bontotta a vonalat.
Este, vacsora közben nem tudta magában tartani az örömét, és elmondta a hírt a férjének.
– Képzeld, most már tényleg az enyém lett a nagymama háza.
Gábor kezében egy pillanatra megállt a villa. A tekintete azonnal megváltozott: élesebb lett, számítóbb, mintha hirtelen valami üzleti lehetőséget látna maga előtt.
– Az a szegedi ház? Ér az egyáltalán komolyabb pénzt?
Lilla bizonytalanul megemelte a vállát.
– Gondolom, igen. Jó helyen van, közel a vízparthoz, bár az épület már elég régi.
– Figyelj csak – tette le Gábor a villát, és a hangja egyszerre lett határozott, tárgyilagos –, már eszembe jutott valami. Add el. Az árából veszünk egy nyaralót a szüleimnek. Évek óta erről beszélnek.
Lilla döbbenten nézett rá. Egy pillanatig azt hitte, félreértette, amit hallott.
– Eladni a nagymamám házát? De hát én… én mindig úgy képzeltem, hogy egyszer a mi vidéki menedékünk lesz. Ültetek majd zöldségeket, csinálok egy kis lugast, talán még szaunát is építünk…
Gábor türelmetlenül megrázta a fejét.
– Kertészkedni Szegeden? Három órát kellene autózni odáig. Teljesen életszerűtlen, hogy minden hétvégén lejárjunk. A szüleimnek inkább Győr környékén kellene valami, az csak negyven perc innen. Így gyakrabban tudnánk találkozni velük.
– De ez a nagymamám háza, Gábor. Ott nőttem fel félig. A gyerekkorom legszebb része kötődik hozzá.
– Lilla – csúszott ingerültség a férfi hangjába –, a nagymamád már nincs itt. Az én szüleim viszont élnek, és számítanak ránk. Ennyire semmibe veszed a családomat?
A levegő megnehezedett közöttük. Lilla érezte, ahogy a gyomrában lassan csomóvá áll össze a nyugtalanság. Gábort még soha nem látta ennyire makacsnak és követelőzőnek.
– Át kell gondolnom – mondta végül halkan.
– Ugyan mit kell ezen gondolkozni? – Gábor hirtelen felpattant az asztaltól. – A feleségem vagy. Természetes, hogy segítünk a szüleimnek.
Másnap Lilla munka után találkozott a barátnőjével, Nórával egy barátságos kis kávézóban. A délutáni fény megcsillant Nóra vörös haján, miközben a nő némán, összeráncolt homlokkal hallgatta végig a történetet.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz