„Nekem olyan feleség kell, aki az én szintemen áll” — mondta Gergő hidegen, én némán aláírtam a válópapírokat és kiléptem a bíróságról
Felháborító és szívszaggató hazugságok végzete
A férjem azért vált el tőlem, mert szerinte a havi 360 000 forintos fizetésem rossz fényt vetett rá az üzleti partnerei előtt. Azt mondta: „Nekem olyan feleség kell, aki az én szintemen áll.” Nem vitatkoztam. Aláírtam a papírokat, és kiléptem a bíróság épületéből. Csakhogy mielőtt elmehettem volna, megjelent az ügyvezetője, elhaladt mellette, majd tisztelettel meghajolt előttem.
— Elnök asszony, az ülés negyven perc múlva kezdődik.
A családjából senki sem tudta, ki vagyok valójában.
1. rész
— A havi háromszázhatvanezer forintoddal már egyszerűen nem vagy az én kategóriám — mondta Gergő hidegen. — Írd alá a válási iratokat, és ne csinálj belőle jelenetet.
A dossziét odacsapta az asztalra, éppen a tányér mellé, amelyre néhány perccel korábban még vacsorát tettem elé.
Némán néztem rá.
Alig telt el egy hét azóta, hogy kinevezték a veszprémi cég értékesítési igazgatóhelyettesének. Azóta másképp járt. Más hangon beszélt. Néha pedig úgy éreztem, már az is zavarja, hogy én ugyanaz a nő maradtam, aki három éven át esténként türelmesen megvárta, hogy együtt vacsorázhassanak.
— Tényleg csak ez az oka? — kérdeztem csendesen.
Gergő hátradőlt, és elégedett mosoly jelent meg az arcán.
— Most már majdnem tízszer annyit keresek, mint te. Vállalkozókkal, igazgatókkal, befektetőkkel ülök egy asztalnál. Mit mondjak nekik, ha megkérdezik, mivel foglalkozik a feleségem? Hogy adminisztrációs alkalmazott, és havi háromszázhatvanezer forintot visz haza?
Abban a pillanatban valami végleg eltört bennem.
Nem az fájt, hogy a pénzről beszélt.
Hanem az, hogy ugyanaz a férfi ült velem szemben, aki régen, amikor még a lakbért is alig tudta kifizetni, magához szorított, és újra meg újra azt ígérte: egyszer mindent viszonozni fog, mert én akkor is hittem benne, amikor más már nem.
Ekkor megszólalt a csengő.
Az ajtóban az anyja, Erzsébet állt. Amikor meglátta a válási papírokat, még csak meg sem próbált meglepettnek tűnni.
— Végre, fiam. Már igazán ideje volt.
Aztán rám emelte azt a tekintetet, amelyet éveken át megtanultam szó nélkül elviselni.
— Lilla, légy józan. Gergő előtt nagy jövő áll. Olyan nőre van szüksége, aki mellette tud haladni, aki fontos embereket ismer, és ajtókat nyit meg előtte. Te rendes lány vagy, de erre nem lehet komoly karriert építeni.
Gergő egyetértően bólintott.
— A lakás az én nevemen van. Az autó szintén. Pakold össze, ami a tiéd, és menj el. Én nem kérek tőled semmit, te se kérj tőlem semmit.
Magamhoz vettem a dossziét, és soronként végigolvastam az összes oldalt.
Gergő türelmetlenül dobolt az ujjaival.
— Minek olvasod ezt ennyire? Az ügyvédem készítette elő.
— Semmit sem írok alá úgy, hogy előtte ne tudnám pontosan, mi áll benne — feleltem.
Öt perccel később odakerült az aláírásom az utolsó lap aljára is.
Erzsébet elkerekedett szemmel nézett rám.
— Még sírni sem fogsz?
Elmosolyodtam.
— Minek?
Gergő hangosan felnevetett.
— Legalább azt tudod, hol a helyed.
Bementem a hálószobába, és elővettem azt a bőröndöt, amelyet már két nappal korábban összekészítettem.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz