„Vagy neked már semmit sem jelent a családunk?” Gábor az ebédlőasztal fölé magasodva vádolta Júliát
Kegyetlen és igazságtalan, hogy mindig áldozzon.
– Most azonnal belépsz a banki alkalmazásba, és beadod azt a hitelkérelmet, Júlia! Vagy neked már semmit sem jelent a családunk?
Gábor az ebédlőasztal fölé magasodva állt, két kezét csípőre téve. Az arcán olyan fennkölt sértettség ült, amilyen rendszerint azoknál jelenik meg, akiket rajtakapnak a saját tunyaságukon, aztán kétségbeesetten próbálják valaki más nyakába varrni a felelősséget.
Júlia a hokedlin ült, és fáradt tekintettel nézte az előtte szétterített közüzemi csekkeket. Negyvenkét éves volt, ebből tizenkettőt törvényes házasságban töltött, és ennek az időnek pontosan a felében ő jelentette az egyetlen biztos bevételi forrást a háztartásban.
– Nem fogok felvenni hatmillió forintot, Gábor – felelte egyenletes, minden indulattól mentes hangon. – Ekkora összeget úgysem hagynának jóvá nekem. De tegyük fel, hogy mégis. Miből fizetnénk vissza? Még az előző tartozásod sincs lezárva, amit arra a berendezésre vettél fel, amit végül el sem tudtál adni.
– Júlia, kicsikém, nem lehet mindent ilyen kegyetlenül elvágni – szólalt meg hízelgő, oktató hangon Erzsébet.
Az anyósa Júliával szemben foglalt helyet. Szinte minden este átjött hozzájuk, és ezek a látogatások kivétel nélkül hosszú eszmefuttatásokba torkolltak arról, milyen nehéz sorsa van Gábornak, és Júliának mennyivel jobban kellene mellette állnia. Erzsébet szilárdan meg volt győződve róla, hogy a fia el nem ismert pénzügyi lángelme, akit kizárólag a megbízhatatlan üzlettársak és az ország kedvezőtlen gazdasági viszonyai akadályoznak meg a felemelkedésben.
– Gábor nem a saját kényelméért hajt – folytatta az anyósa, miközben gondosan összehajtogatta a szalvétáját. – Ő a jövőtökre gondol. A közös jövőtökre! Ez az új nagykereskedelmi beszerzési ötlet biztos lábakon állna, csak indulótőke kell hozzá. Te főkönyvelőként dolgozol, rendes, bejelentett fizetésed van, a bankok is szívesen hiteleznek neked. Ki támogassa a férfit, ha nem a hűséges felesége? Emlékszel arra a régi filmre, amelyben a főhős olyan szépen beszél arról, hogy az igazi férfi vezető és családfenntartó? Te meg éppen levágod a szárnyait azzal, hogy nem hiszel benne. Hagyd végre, hogy kihúzza magát!
– Ahhoz, hogy ő kihúzhassa magát, nekem kellene újabb adósságot akasztanom a nyakamba? – Júlia az anyósára emelte a szemét. – Erzsébet, én fizetem ennek a lakásnak a számláit. Én veszem az élelmiszert. Tavaly én álltam a fürdőszobája felújítását is, mert Gábor azt mondta, a nyugdíjából önnek ez túl nagy teher lenne. Nem vehetek fel hatmillió forintot. Egyszerűen nincs miből törlesztenem.
– Család vagyunk, Júlia, majd kibírod valahogy! – vágott közbe Gábor, és ingerülten arrébb lökte a széket. – Kicsit összehúzzuk magunkat, ennyi az egész. Te mindig mindent túlbonyolítasz. Más asszonyok megszakadnak a férjükért, vállalkozást indítanak nekik, belőled meg még télen sem lehetne havat kicsikarni. Ez csak átmeneti helyzet! Beindítom az értékesítést, fél éven belül visszaadom neked azt a hatmilliót, még kamatostul is.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz