„Az a rendes, ami a papírokban szerepel” Nóra határozottan visszautasította Erika asszony követelését
Az önérvényesítés jogos, mégis fájdalmasan magányos.
Nóra különösen szerette a lakása reggeli csöndjét. A folyosón ilyenkor még megült a hűvös, a konyhában frissen főzött tea és tisztára törölt üveg illata keveredett, az ablakpárkány felől pedig puha, világos derengés csúszott be a szobába. Az asztalon gondosan egymásra igazított számlák feküdtek, mellettük egy csésze, benne kiskanál. A falon, egy mágnes alá tűzve, banki igazolás lógott: nemrég módosíttatta az automatikus törlesztés dátumát.
Ezt a lakást még az esküvője előtt vette meg, hitelből. Évek óta ugyanazzal a nyugodt, makacs bizonyossággal élt benne: végigcsinálja, kifizeti, és egyszer majd nagyobbat lélegezhet. Nem dicsekedett vele, de panaszkodni sem szokott. Számolt, dolgozott, minden hónap tizedike körül átutalta a pénzt, aztán bezárta a banki alkalmazást a telefonján. Az otthon pedig mintha hálás lett volna ezért: egyenletes fénnyel, meleg vízzel és békés éjszakákkal viszonozta a gondoskodást.
Gáborral nem tartottak nagy lakodalmat. Aláírták a papírokat, beültek néhány baráttal egy apró kávézóba, majd hazamentek. Gábor édesanyja, Erika asszony azon a napon meglepően szelídnek, már-már jóindulatúnak tűnt. Azt mondta:
— A legfontosabb, hogy békében éljetek egymással.
Nóra akkor el is hitte neki. Később azonban megjelentek az apró, de annál kitartóbb célzások.
— Most már család vagytok, vagyis minden közös — magyarázta Erika asszony. — Minek fizetnéd ezt egyedül, ha egyszer közös életetek van? Ne szégyenlősködj, írasd be Gábort is tulajdonosnak, ahogy rendes házasságban szokás.
Nóra ilyenkor udvariasan félrenézett.
— Az a rendes, ami a papírokban szerepel. A lakáson a hitel lezárásáig jelzálog van. Ha lekerül róla a teher, majd visszatérhetünk rá.
Erika asszony erre rendszerint csak sóhajtott egyet, de a sóhajában több volt a szemrehányás, mint a belenyugvás.
Egy alkalommal Nóra a loggián pakolt, amikor akaratlanul meghallotta, miről beszél Gábor az anyjával. A férfi hangosan telefonált, és nyilván eszébe sem jutott, hogy a résnyire nyitva hagyott ablakon át minden szó átszűrődhet.
— Hadd fizesse csak ki — mondta Erika asszony higgadt, tárgyilagos hangon. — Ne siettesd, ne idegesítsd fel. Összeházasodtatok, éljetek szépen. Aztán ha lezárta a hitelt, majd lehet beszélni. A fele szerelemből, a fele törvény szerint. Fiatal vagy, találsz még magadnak eleget. Csak ezt ne engedd kicsúszni a kezedből.
A mondatok úgy csaptak Nóra mellkasának, mint egy jeges huzat: előbb a hideg érkezett, aztán rögtön utána a fájdalom. Ott állt a loggián, két kézzel egy karácsonyi díszekkel teli dobozba kapaszkodva, és hirtelen úgy érezte, a padló már nem olyan biztos a talpa alatt, mint még aznap reggel.
Aznap este mégsem rendezett jelenetet. Amikor Gábor megkérdezte tőle: „Mi bajod?”, Nóra csak hosszan ránézett, és azt felelte:
— Semmi. Minden rendben.
Éjjel aztán, lassan és megfontoltan, kinyitotta a laptopját, és időpontot foglalt egy családjogra szakosodott ügyvédhez. Két nappal később a banki hitelügyintézőhöz is bejelentkezett. Nem akarta többé mások feltételei szerint félúton élni a „szerelemből” és a „törvény szerint” között.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz