„Veled kapcsolatban már minden eldőlt. Júliához költözöm, te pedig egy ideig majd Eszternél laksz” — jelentette be Gábor, szája elhúzódva és a nő telefonjára pillantva
Igazságtalan, önző döntés rabolja el az otthont
– Anna, vedd elő a bőröndömet – szólalt meg Gábor, és a kulcscsomót odavetette a konyhaasztalra. – Nem éjszakázni jöttem haza. Elmegyek.
– A bőrönd a szekrényben van, ki tudod venni magadnak is – feleltem, közben arrébb húztam a csészémet a könyöke elől. – A kulcsokat meg miért dobálod úgy, mintha már nem is hozzád tartoznának?
– Nem sokáig lesznek az enyéim – húzta el a száját, aztán a telefonomra pillantott. – Veled kapcsolatban már minden eldőlt. Júliához költözöm, te pedig egy ideig majd Eszternél laksz.
– A lányunknak megvan a saját családja és a saját otthona – mondtam halkan. – Ez a lakás pedig az enyém.
– Egyelőre csak te képzeled így – ült le velem szemben Gábor, és az ujjával dobolni kezdett az asztallapon. – Én hatvanhat vagyok, te hatvanhárom. Felnőtt emberek vagyunk, ideje lenne jelenetek nélkül különválni.
A tekintetem végigsiklott az ujjain, a kulcsokon, az ajtó mellé tett táskán, majd a fal mellett álló régi cukortartómon. Nem egyszerűen engem készült elhagyni. Úgy akart távozni, hogy közben a házamat is magával viszi.
– Jelenetek nélkül az volna, ha összepakolnád a holmidat, és elmennél – válaszoltam. – Nem pedig az, hogy helyettem döntöd el, hol fogok élni.
– Ne okoskodj már – fintorgott Gábor. – Én teljesen normális megoldást ajánlok. Te átmenetileg Eszterhez mész, én itt rendbe teszem a dolgokat, aztán eladjuk a lakást.
– Mit adunk el? – kérdeztem rá. – Az én otthonomat?
– A közös otthonunkat – mondta, és maga felé húzta a kulcsokat. – Évekig éltem itt. Javításokat csináltam, polcokat szereltem fel, szekrényt vettem.
– Azt a szekrényt hetvenkétezer forintért vetted – jegyeztem meg. – Utána pedig annyiszor emlegetted, mintha legalább egy egész házat építettél volna fel.
– Pontosan erről beszélek, én is tettem bele pénzt és munkát – kapott az alkalmon. – Úgyhogy ne állítsd be úgy, mintha csak valami járókelő lettem volna itt.
– A járókelő az utcáról jön be – feleltem. – Te viszont egy másik nőhöz készülsz, miközben szeretnéd megtartani magadnak az én címemet is.
Gábor összevonta a szemöldökét, és megigazította az inge gallérját. Ismertem ezt az arckifejezést. Ilyenkor mindig lassan kezdett beszélni, mintha egy gyereknek magyarázná, miért kell elvenni tőle a játékát.
– Anna, hagyjuk ezeket a szépen hangzó mondatokat – mondta. – Nem akarlak kirakni a lépcsőházba. Egyszerűen mindenkinek így lenne a legkényelmesebb.
– Mindenkinek? Neked és Júliának? – néztem rá. – Vagy nekem is kényelmesnek kellene találnom, hogy összecsomagolom a köntösömet, és odaköltözöm a lányomhoz?
– Eszter nem idegen – vágta rá. – Egy lánynak kötelessége segíteni az anyjának.
– A lányunknak nem kötelessége befogadni az anyját csak azért, mert az apja másik nőt akar hozni a lakásába – mondtam. – Válogasd meg pontosabban a szavaidat.
Élesen kifújta a levegőt, majd a táskájából előhúzott egy összehajtott papírlapot. Tenyerével kisimította, a kulcsok mellé tette, és felém fordította.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz