„Mert most egyszerűen nincs miből!” Gábor tehetetlenül tárta szét a karját
Az adósság kegyetlen, megalázó teher a családon
— Hogyhogy nem fizetted be? Miért nem? — Eszter döbbenten dugta ki a fejét a fürdőszobából, ahol éppen kézzel mosta a gyerekek ruháit.
A tiszta holmi már teljesen elfogyott, és mintha csak összeesküdött volna ellenük a sors, pont akkor adta meg magát a mosógép is. Szerelőre egyelőre nem futotta.
— Mert most egyszerűen nincs miből! Mit csodálkozol ezen? Tudod jól, hogy hónap elején kölcsönadtam a kollégámnak százhúszezer forintot bútorra. Azóta sem adta vissza — tárta szét tehetetlenül a karját Gábor.
— Te jó ég, Gábor! A bankot nem fogja érdekelni, miért nincs pénzünk! Azonnal szerezz valahonnan. Nem tudom, hívd fel anyádat, vagy a nővéredet a városban. Kérjenek kölcsön nekünk pár napra — háborgott Eszter.
„Hát mi ez már megint? Amint a lakáshitelt kellene fizetni, mindig történik valami — fortyogott magában. — Múlt hónapban Gábor fizetését tartották vissza, aztán amikor végre megkapta, akkor sem az egészet. Most meg a nagy jószívű férjemet nem fizeti ki valaki, akinek segíteni akart. És ebből mégis hogyan másszanak ki?”
— Akkor hívd fel te is a tieidet — mondta Gábor kedvetlenül.
— Az enyéimet? Nekik már így is tartozunk két hónapja! Az előző és az azelőtti törlesztőt is abból fizettük, amit anyáék adtak — felelte Eszter ingerülten. — Mondtam: most a te családodat hívd. Nincs más választásunk.
Gábor kelletlenül elővette a telefonját, és tárcsázta a nővérét, Nórát, aki a családjával a megyeszékhelyen élt.
— Nóra, szia. Mi újság nálatok? — kezdte bizonytalan hangon.
— Jaj, öcsikém, szia! — Nóra hangja egészen másként csengett: vidám volt és eleven. — Milyen jó, hogy hívtál! Már én is akartalak keresni, csak teljesen elhavazódtam. Annyi mindent kell elintézni indulás előtt.
— Hát… igazából azért telefonálok — folytatta Gábor zavartan —, mert most kellene befizetnünk a lakáshitelt, de nagyon szűkösen vagyunk. Nem tudnátok kisegíteni? Amint a kollégám visszaadja a tartozását, rögtön utalom is neked.
— Nahát, ilyet! Mi épp hozzátok készülnénk vendégségbe, te meg pénzt kérsz kölcsön? Ezt most hogy értsem? Mivel akartok vendégeket fogadni, ha üres a zsebetek? — kérdezte Nóra tréfálkozva.
— Vendégségbe? Hozzánk? — Gábor őszintén meghökkent.
— Miféle vendégek? — kukkantott ki megint Eszter a fürdőből, kipirultan, izzadtan, a számára szokatlan, fárasztó munkától teljesen kimerülve.
— Hagyjál már — legyintett rá bosszúsan a férje, akit az újabb kellemetlen hír azonnal felingerelt.
— Igen, hozzátok mennénk — folytatta Nóra változatlan jókedvvel. — Csak nem mondod, hogy nem örülsz nekünk? A pénz miatt pedig ne aggódj, kölcsönadok annyit, amennyi kell.
— Persze, köszönöm. Csak most tényleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy vendégeket fogadjunk… Nem mennétek inkább mégis a szüleitekhez? — vetette fel Gábor, miközben már előre elképzelte, mit fog ezért kapni Esztertől.
— Miért ne mehetnénk éppen hozzátok? — értetlenkedett Nóra. — Anyáéknál szinte minden hónapban megfordulunk, nálatok viszont még egyszer sem jártunk. Megvettétek azt a házat, már fél éve ott laktok, de a rokonságból senkit sem hívtatok meg. Tamással megbeszéltük, hogy a gyerekekkel együtt elugrunk hozzátok pár napra. Kíváncsiak vagyunk, hogyan rendezkedtetek be az új helyen. Vagy talán tényleg nem látsz minket szívesen? Netán betegek vagytok, Gábor?
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz