Három nappal később Petra megjelent az irodámban.

Ezúttal egyedül.

Erzsébet nélkül.

Leült velem szemben, majd egy dossziét helyezett az asztalomra.

– Márk le akarja mondani a nagy esküvőt.

– Szerintem ez józan döntés.

– Én ezt nem akartam.

– Sejtettem.

– Iszonyatosan összevesztünk.

A mappában árajánlatok sorakoztak.

Helyszín: 5 600 000 Ft.

Catering: 3 800 000 Ft.

Dekoráció: 1 700 000 Ft.

Fotó és videó: 960 000 Ft.

Ruha: 1 240 000 Ft.

Zene és szórakoztatás: 1 500 000 Ft.

Több mint 14 000 000 Ft, és ebben még egy sor további költség benne sem volt.

– Tudod, mennyit sikerült félretennünk? – kérdezte.

Megráztam a fejem.

– 680 000 Ft-ot.

Nem szóltam semmit.

Petra lesütötte a szemét.

– Így, hogy itt vannak előttem a számok, teljes őrültségnek tűnik az egész.

– Mert az is.

– Anya azt mondta, te kedvezményeket kapsz, és a végén szinte minden ingyen megoldható.

– Olyan, hogy ingyen, nem létezik. Ha egy szolgáltató engedményt ad nekem, akkor a saját hasznából mond le. Ha húsz szívességet kérek be a te esküvődre, attól még valaki megfizeti az árát. Legfeljebb nem ti.

Petra hosszasan nézte az összegeket.

– Márk valami egyszerűt szeretne. Polgári szertartás, étel, zene. Ennyi.

– És te?

Sokáig kereste a választ.

– Én be akartam bizonyítani, hogy nekem is lehet valami igazán látványos.

Ott volt végre kimondva az igazság.

Nem is maga az esküvő kellett neki.

Hanem egy kép. Egy olyan felvétel, amely elhitette volna másokkal, hogy az élete sokkal fényesebb, rendezettebb és sikeresebb, mint amilyen valójában volt.

Visszatoltam elé a mappát.

– Akkor el kell döntened, mit akarsz igazán: férjhez menni, vagy versenyt rendezni.

Petra úgy ment el, hogy pénzt már nem kért tőlem.

Egy héttel később Erzsébet jelent meg a lakásunk ajtaja előtt.

Gábor nyitott ajtót, de nem állt félre, hogy beengedje.

– Mit szeretnél, anya?

– Lillával akarok beszélni.

Kiléptem az előszobába.

Erzsébet másnak tűnt, mint korábban. Nem bűnbánónak. Inkább kimerültnek.

– Petra most már egy százfős esküvőn gondolkodik – mondta. – Legalább a szolgáltatókban segíthetnél nekünk.

– Tudok ajánlani nektek megbízható szolgáltatókat.

– És kedvezményt?

– Olyat, amilyet ők saját döntésből adni akarnak.

– És a te díjad?

– Ugyanúgy felszámolom, ahogy minden más ügyfelemnek.

Megfeszült az állkapcsa.

– Mindazok után, ami történt, még mindig pénzt kérnél tőlünk?

– Pont mindazok után, ami történt.

Erzsébet Gáborra nézett, mintha arra várna, hogy a fia végre közbelépjen.

Gábor azonban hallgatott.

Így hát Erzsébet elővette az utolsó ütőkártyáját.

– Majd ha egyszer saját gyerekeid lesznek, megérted, hogy egy anya bármit megtesz azért, hogy boldognak lássa a lányát.

Nyugodtan feleltem:

– Bármit megtenni azt jelentené, hogy eladod az autódat, hitelt veszel fel a saját nevedre, vagy vállalsz még több munkát, hogy segíteni tudj neki. Más ember pénzét odaígérni viszont jóval kényelmesebb megoldás.

Erre már nem volt válasza.

Elment.

Petra és Márk végül négy hónappal később összeházasodtak.

Nem költöttek el tizennégymillió forintot.

Nagyjából kétmillió-nyolcszázezerből oldották meg.

Márk hónapokon át pluszműszakokat vállalt. Petra eladta azokat a ruháit, amelyeket már évek óta nem hordott, kihúzott néhány felesleges kiadást a mindennapjaiból, és először életében valóban elkezdett félretenni.