„Persze neki könnyű, a felesége úgyis mindent megcsinál helyette” — Katalin lekicsinylően odavetve, a menyét hibáztatva
Tolakodó, tiszteletlen látogatás — megalázó és dühítő.
Az anyósa szokás szerint azért toppant be a menyéhez, hogy pénzt kunyeráljon, csakhogy arról fogalma sem volt: a fia már elment otthonról.
— Eszter, itthon vagy? — csendült fel a kapu felől a szombat reggelek túlságosan is ismerős kérdése.
— Már megint? Miért pont most? — morrant fel Eszter, aki éppen az udvaron hajlongott, és a kedvenc virágai között dolgozott.
Július közepe perzselt. Napok óta majdnem negyven fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, ezért a kertben csak hajnalban vagy késő este lehetett elviselhetően megmozdulni.
Eszter kiegyenesedett, kézfejével lesöpörte a homlokába tapadt hajtincseket, majd a kapura pillantott. Ott állt Katalin, az anyósa. Természetesen kulcsa volt mindenhez: a kapuhoz is, a házhoz is, mintha még mindig joga volna bármikor betoppanni.
— Már megint kapirgálsz valamit? — kérdezte Katalin kíváncsiskodó hangon. — Most épp mit csinálsz? Gyomlálod, vagy visszavágod őket?
— Jó reggelt, Katalin asszony. Miért indult el ilyen korán? — kérdezett vissza Eszter, mintha meg sem hallotta volna a virágokra tett megjegyzést. Pontosan tudta, hogy az anyósa csak ürügyet keres a szóba elegyedésre.
— Jaj, ne is mondd, borzalmas ez a kánikula. Már reggel olyan, mintha kemencében járna az ember. Ezt az egészséges szervezet sem bírja, hát még az enyém. Egyszer a vérnyomásom szökik fel, máskor a szívem szorít — panaszkodott Katalin, miközben a pamutkalapjával legyezte magát. A kalapon rikító görögdinnyeszeletek virítottak.
— Akkor talán otthon kellett volna maradnia. Minek kell ilyen melegben útnak indulni? — felelte Eszter, és a hangjából hiányzott minden udvariasság.
— Dolgom akadt. Aztán gondoltam, ha már erre járok, benézek hozzátok is. Úgy számoltam, legalább egy hete nem láttalak benneteket. Márk, az a nagy mihaszna, biztosan még mindig alszik, ugye? Persze neki könnyű, a felesége úgyis mindent megcsinál helyette — csacsogta tovább Katalin tolakodó természetességgel. — Fel kellene keltened, Eszter. Ne heverésszen, miközben te már rég munkában vagy.
Eszternek a legkevésbé sem volt kedve Márkról beszélgetni. Már a neve hallatán is összeszorult benne valami. Ezért inkább nem válaszolt. Katalin jelenléte amúgy is teljesen feleslegessé vált abban a helyzetben, amelyről az asszony még semmit sem tudott.
— Miért jött valójában? Mondja ki gyorsan. Nem szeretném elvesztegetni a reggeli hűvösebb órákat, rengeteg dolgom van — közölte Eszter hűvösen.
— Semmi különös, Eszter… Igazából megvárhattam volna Márkot is. Ígért nekem egy kis pénzt, csak emlékeztetni akartam rá. De ha már itt vagy, akár te is odaadhatnád, akkor nem kellene felkelteni.
— Micsodát adjak oda? — csattant fel Eszter, és egyszerre elöntötte a düh.
Idegesítette, hogy ott áll előtte annak a férfinak az anyja, aki két nappal korábban összepakolt, majd eltűnt valahová a fiával együtt. Eszter sejtette, hogy Katalin még nincs tisztában a családban történt összeomlással. De ez sem mentette fel semmi alól. Megint pénzért jött, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz